Jang Ri in feat. Xiah Junsu – Timeless (kislemez)
August 15, 2007
Nyelv: Koreai
Műfaj: Pop / Soul / R&B
Megjelenés: 2006. szeptember 9.
01. Timeless ft. Xiah Junsu
02. Why (Y…)
03. Timeless instrumental
04. Why (Y…) instrumental
Akkor kezdjünk is neki. Ez az az album lenne, ami megérdemli, hogy elsőként kerüljön fel ide, ugyanis két kedvenc énekel rajta két kedvenc számot. Jang Ri In ezzel az albummal futott be a koreai zenei iparba (bár tavaly óta nem sokat tevékenykedett), míg Xiah most először énekelt a Dong Bang Shin Ki (DBSK) nélkül egy másik lemezen. Az eredmény pedig egy igazán profi munka lett. (Ahogy az SM-től, mint egyik meghatározó tehetségkutatótól, ez elvárható is lenne.)
Egyeseknek talán ismerős lehet már a Timeless, ha meghallják, ugyanis ez egy Kelly Klarkson szám feldolgozása, de ugyanúgy – igaz kevesebb eséllyel – a Why is, ami egy Jamelle Fraley szám újabb változata. Azt hiszem, azt nem is kell mondanom, hogy mindkét szám jobb lett az eredetijénél.
A számokból készültek klipek is. A Timelessből kettő is, ami egy mini-drama-nak felel meg (egy történetet mesél el), míg a Why inkább csak Jang Ri In-re fókuszál. De itt meg is lehet nézni őket:
Timeless MV Part 1
Timeless MV Part 2
Why (Y…) MV
És néhány fellépés (igen, mint hallani is lehet, Jang Ri In néhány résznél elég hamisan énekelt, de mivel kezdőről lévén szó, ezért nem kell elítélni azt hiszem, és most már ennél azért egyértelműen jobb):
Timeless – a legelső élő fellépés a dallal
Timeless acoustic live – a személyes kedvenc verzióm
Why (Y…) – ez volt a legjobban sikerült élő fellépése a dallal
És akkor a végére még néhány szó. Hogy kinek ajánlanám? Aki szereti a lassabb, balladisztikusabb számokat, vagy csak most a gyorsabb számok után egy ilyenre vágyik, nem zavarja őt a koreai nyelv, akkor a Timeless-szel tegyen egy próbát. A Why-t viszont kicsit már nehézkesebb ajánlanom, mivel eleinte nekem sem tetszett. Ezt a számot inkább valahogy a Soul-R&B közé tenném, és ha valakinek első hallásra nem tetszett, hallgassa meg még néhányszor, mert ez is egy igazán jó szám!
És a legeslegvégére itt mégegy videó, amiben megnézhetjük egy részét, mi is a “tréning” pontosan, amin keresztül mennek a sztárok a debütálásuk előtt és közben. És az sem mellékes, hogy Jang Ri In-nek még a koreai nyelvet is meg kellett tanulnia, mivel őmaga Kínában született.

Úristen, ez rettenetesen tetszik *____*
Amikor letöltöttem és meghallgattam, úgy voltam vele, hogy csak egy átlagos kislemez a sok közül… mára megváltozott a véleményem *____* Ahogy egyre többet hallgatom, úgy tetszik egyre jobban ^^ Jang Ri In szerintem SOKKAL több figyelmet megérdemelne, mert hihetetlen hangja van ilyen fiatalon ^^
Nagyon köszönöm, hogy megismertettél vele~!! ^^
akkor ezennel köszöntelek téged, mint másodikszámú Jang Ri In rajongó!:D
tényleg nem ismerik őt sokan, sajnos…
de ha tetszett, akkor ajánlom, hogy hallgasd meg a többi számát is, bár albuma még nem jelent meg, akármennyire is most szeptember-októberre volt bejelentve…
talán az SM fejese is rájön szép lassan, hogy nem kéne így háttérbeszorítani őt a többi előadó mellett, és végre láthatjuk őt újra. (Mondjuk most hétvégén volt DBSK koncert Koreában, és mindhárom nap ő énekelte BoA részét a DBSK Tri-Angle c. számába. Már ha ez mond így valamit neked, és ismered a DBSK-t:D )
Szedtem le még tőle 1-2 számot, amit találtam, és azok is tetszenek, de egyelőre ez a kislemez az, ami a legjobb tőle ^^
Amúgy hogyhogy megkapta BoA részét? Ő nem ment el a koncertre, vagy miért? Mondjuk ebben gondolom az is szerepet játszott, hogy valószínűleg jóban lehet a fiúkkal, legalábbis elég gyakran szerepelnek együtt… példának okáért rögtön itt van a duettje Junsuval ^^ Bár az is lehet, hogy az SM csak simán szereti őket együtt szerepeltetni
Nagyon remélem, hogy hamarosan kiad egy teljes albumot is, biztosan le fogom tölteni
Amúgy persze, hogy ismerem őket, akkor keltették fel a figyelmemet, amikor rájöttem, hogy az a sok különböző név (DBSK, TVXQ, THSK stb) mind őket takarja
Egyébként nem tudnád feltenni a karaoke verziókat is? Nagyon megköszönném ^_^
igazából az egyetlen ok szerintem, hogy ő énekli BoA részét, az az, hogy BoA elfoglalt a saját dolgaival, és mert azt hiszem jelenelg is Japánban van. és mivelhogy az SM-es előadók közül neki van leginkább meg az adottsága, hogy elénekelje azt a kemény 20 másodperces részt abban a számban, őt választották ki rá. meg ugye gondolom még talán az is közrejátszhat, hogy nem akarták, hogy annyira eltűnjön, bár ez édeskevés szerintem… főleg, hogy a koncerten igazán nem is lehetett látni őt, csak hallani, mivel egy magas emelvényen énekelt és hátulról meg világították őt…
hát arról pedig, hogy mennyire van jóban a DBSK-is srácokkal, fogalmam sincs. persze, végülis az egész SM egy nagy család, így az előadók ismerik egymást, de pl. voltak olyan pletykák, hogy Junsu és JRI nem is igazán beszélgettek a Timeless felvétele előtt, de pl. a tavalyi MKMF zenei átadón, amikor JRI nyert a legjobb új énekesnő kategóriában (azt hiszem, ez volt:D ), akkor a DBSK-is srácok és a Super Junior tagok is nagyon örültek neki, és ott ült közöttük az egész átadó alatt. mondjuk szerintem a srácok közül a SuJu-s HanGeng-hez (ő játszott a Timelessben is) áll a legközelebb, ami köszönhető annak, hogy mindketten Kínából jöttek az SM-hez.
de persze, azért látszik a felvételeken, hogy Junsuval is jóban van, meg mindig is mondta, hogy Junsu sokat segített neki, és ez a felvételeken is látszik:D
(oké, nem folytatom, ha róla van szó, mindig sokat pofázom:D)
ezeket tettem egy zip-be neked (ha megvannak már, akkor bocsi):
Timeless & Why (Y) karaoke
Tri-Angle ft. JRI (ez rendes koncertfelvétel, ami megjeletn cd-n is)
Timeless piano intrumental
Timeless acoustic verz. és Slow Rainy remix
azsiaizenek.extra.hu/jritimeless.zip < - itt letudod tölteni:)
20 másodperc…? Az tényleg nem valami sok ^^”" Végülis olyan szempontból jó, hogy legalább gondoltak rá, de ennél szerintem azért többet érdemelne… mondjuk amíg nem jelenik meg az albuma és nincs elég nagy hírneve (jó, hírnév alatt természetesen nem arra gondolok, hogy egész Ázsiában közismert lenne mint pl BoA, de már az is nagy dolog lenne, ha legalább Koreában felkapnák az emberek a fejüket a nevére, hogy “hm, igen, ő énekelte azt a duettet Junsuval”), addig nem hiszem, hogy néhány tévében leadott live-on kívül sokat szerepeltetnék ^^”" Legalábbis saját koncertet addig szinte teljesen biztos, hogy nem adhatna vagy ilyenek.
Amúgy én is láttam valamiféle díjátadós felvételeket, nem tudom, egyre gondolunk-e, de JRI eléggé zavarban volt, és koreaiul próbált mondani valamit, aztán azt hiszem Junsu volt az, aki megbökte őt, hogy nyugodtan mondja kínaiul… pedig szerintem egészen jól tud koreaiul, annak ellenére, hogy én nem értem a nyelvet ^^ Valószínűleg nehéz lehet neki, hogy nem a saját nyelvén énekel, de minden elismerésem neki ^^ Amúgy olvastam egy vicceset ugyanennél a videónál a kommentek között. Valaki írta, hogy nem is beszéli nagy akcentussal a kínait, mire felvilágosították őt, hogy JRI tulajdonképpen Kínából származik…
Amúgy köszi szépen a számokat, még nem volt időm meghallgatni őket, de leszedtem őket
na igen, mondjuk ha zavarban az ember, akkor van, hogy a saját nyelvén se tud hirtelen mit mondani, nem hogy egy másikon. ráadásul tényleg elég nehéz a koreai nyelv. (meg az is lehet, hogy beszélni nem tud olyan könnyen, mint pl. megérteni másokat. én is így vagyok az angollal pl., hogy másokat könnyedén megértek, de ha beszélnem kell, az már nehézkesebb:D
és természetesen azért vannak kötekedő emberek, egy csomó helyen olvastam, hogy nem jól ejti a koreai szavakat meg a timeless szövegét sem, de ez általában csak ugye a féltékenységből fakad.
erről a kínais kiejtésről én egy másik videónál olvastam, ott meg valami olyasmit írtak, hogy nem is érteni, mit mond, aztán valaki megmagyarázta az illetőnek, hogy kínában is különbözőképpen beszélnek, térsége válogatja. (szóval mint nálunk pl. a vidéken lakó (főleg idősebb) emberek kiejtése) tényleg ez is függ attól, hogy ki milyen környezetből jött.
egyébként tegnap az egyik hozzátartozója kitette hírnek JRI hivatalos fórumára, hogy novemberben elkezdik az új MV-t forgatni (ami állítólag hasonló lesz a Timeless koncepciójához), és utána jön az új albuma is. egyelőre még nem kezdek el nagyon reménykedni. ha ezt hivatalos hír formájában is megerősítik, majd csak akkor.
(de ha november végén jelenne meg, az mégjobban jönne ki, akkor van születésnapom is, szóval jó ajándék lenne:D )
egyik külföldi fórumon már találgattunk nemrég, hogy valószínűleg december első néhány napjában jelenhet meg az albuma, mert december elején lesz egy koncert, ahol pl. ő is és a DBSK-is srácok is fellépnek majd, úgyhogy ez talán beigazolódik.
Na, jó rég írtam ide is, de most bepótolom ^^
Utánakerestem amúgy, és találtam néhány letölthető live-ot tőle, de nagyon lassan jönnek csak le torrentről ¬.¬ Remélem, készül felvétel a DBSK-s koncertről is, mert azt is letöltöm majd akkor ^^
)
Egyébként ezzel én is teljesen így vagyok, szinte mindent megértek, amit angolul írnak, de ha ugyanazt saját magamtól el kéne mondanom… hát… szerintem mondanék jó pár hülyeséget XDD Amúgy meg ahhoz képest, hogy nemrég kezdte, elég jól tud koreaiul, úgyhogy ganbatte ne, JRI~ ^^
Amúgy ha már a koreai nyelvnél járunk, én nagyon-nagyon keveset tudok (= 1-2 szó, még csak egy épkézláb mondatot se tudnék összerakni, pl hogy mi a nevem), de a kiejtést többé-kevésbé megszoktam már, és szerintem jó a kiejtése ^^ Legalábbis amikor még nem tudtam, hogy ő valójában kínai, simán koreainak gondoltam volna ^^”"
Amúgy az album tényleg nagyon jó hír, remélem még ebben az évben megjelenik
(Egyébként nekem is novemberben van a szülinapom, úgyhogy tényleg szuper ajándék lenne az album
én mondjuk annyiból tudtam, hogy kínai, mert mindenhol úgy olvastam róla, hogy “Chinese BoA”… legalábbis amikor elkezdtem infókat keresni. bár igen távol állnak egymástól (mármint Riin és BoA), teljesen másabb a hangjuk is, de ez csak az én véleményem:D
közben néhány hír érkezett megint az albumról: JRI, Siwon, Hangeng (vagy Hankyung, kinek hogy tetszik) illetve Yeon Hee, akik az Timeless MV-ben szerepeltek két napja Shanghai-ba utaztak, hogy elkezdjék forgatni JRI új MV-jét, ami a Timeless folytatás lesz. viszont mint kiderült, Junsu nem ment, ami azt jelenti, hogy valószínűleg a Timeless folytatását egyedül Riin fogja énekelni, és gondolom ő is benne lesz az Mv-ben… de ez a folytatásos dolog elég érdekes a számomra, mert szerintem már lezárták a Timeless MV második felében a történetet…
elvileg 4 napra mentek, de tegnap közben már olyan híreket olvastam, hogy Siwon és Hangeng visszatért Koreába… pedig 4 naposra volt tervezve a forgatás. ezt az édesapja írta be JRI fórumára, de megerősítették már más források is, úgyhogy talán már jövőhét vége fele, vagy az azutáni héten kint is lesz az MV, és én november vége-dec. elejére várom az albumot is:D
uh, egyébként torrentről töltöd a videókat? az nem csodálom, hogy lassú. én feltöltöttem egy extrás tárhelyre néhány Timeless fellépést tv-s és fancam verziókat is még régebben, ha gondolod töltsd le onnan.
itt egy ftp cím:
kisz. neve: http://ftp.extra.hu
név és jelszó: timeless
elvileg működnie kell
Szerintem se sokban hasonlítanak, a stílus is teljesen eltér, amiben mozognak (legalábbis JRI eddigi számai nem sokban hasonlítanak BoA számaira), és őszintén szólva én JRI hangját sokkal többre tartom, mint BoA-ét ^^ Mindketten tehetségesek, de JRI ígéretesebb tehetség, és nagyon remélem, hogy egyszer majd ő is ugyanekkora hírnévre tehet szert.
Ez a folytatásos dolog szerintem is különös, legalábbis nem tudom, mit lehetne még ebből a sztoriból kihozni… Nem olvastam még utána a dolognak, mert nem volt rá időm, de mit lehet még ezen kívül tudni a számról? Ez is feldolgozás lesz, vagy saját szerzemény? Örülnék, ha stílusilag hasonlítana a Timelessre, de ugyanakkor annak is, ha direkt JRI-nek írnák a számot… az lenne a legjobb, ha ötvöznék a kettőt
Te honnan szerzel amúgy infókat róla? Fórumokból vagy vannak hivatalosabb hírforrásaid is?
Köszi szépen a videókat, elkezdtem leszedni őket ^_^ Emiatt is remélem egyébként, hogy JRI hamarosan híresebbé válik, mert akkor könnyebben lehet beszerezni tőle dolgokat… így, hogy kevesen ismerik még őt, elég nehéz >__>
leginkább a google-t használom, oda szoktam beírni, hogy 장리인 vagy 张力尹 és akkor hozzáírom még, hogy cyworld vagy bestiz vagy bármi… ezek ilyen bloghoz hasonló site-ok… és akkor ott keresgetek infok vagy képek után, de persze ha nincs túl sok időm, akkor csak a soompi-ra felnézek (soompi.com/forums) vagy a JRI ifensire, ahová az apukája írja az infókat. (zhangliyin.ifensi.com)
mondjuk mindegyikhez regsiztráció kell, ráadásul az ifensi az kínai forum, úgyhogy nekem eltartott egy darabig mire regisztrálni tudtam:D
hiába vannak fordítóprogramok, néha jó nagy ökörségeket kapok…
de mondjuk tényleg a legegyszerűbb a google-t használni, és különbféleképpen keresni rá…
amúgy sm bejelentette, hogy csak jövő év elején lesz album, de JRI jövőre már mind kínában, mind koreában tevékenykedni fog. (remélem, hogy ez az utolsó változás, mert már májusban azt mondták, hogy szept-október környékén lesz album, akkor ezt elhalasztották novemberre, és akkor most bejelentették ezt…) illetve azt is mondták, hogy profi filmes stábbal forgatták az új klipet, és hogy nagy reményeket fűznek hozzá. meg ugye azért Siwon és Hankyung lett ismét a szereplő benne, mert ők ketten a leghíresebbek kínában is, és így jobban “befutatthatják” JRI-t ott. most csak abban reménykedek még, hogy a decemberi “segélykoncerten” (vagy valami ilyesmi lesz) hallhatjuk majd az új számot tőle, mert ő is fellép… bár nekem jó ha a Why-al és a Timelessel lép csak fel… de tényleg jó lenne kis előzetes már:D