Kalafina – sprinter / Aria

szeptember 23, 2008


Nyelv: Japán
Műfaj: Pop
Megjelenés: 2008. július 30.

01. sprinter
02. Aria
03. Oblivious (Instr.)

Kajiura Yuki és a Kalafina legújabb, illetve most már úgy mondom, hogy legutóbbi alkotása a Sprinter / Aria, ami a Kara no Kyoukai 4. és 5. “főcímdalául” szolgál. Időközben ezzel a kislemezzel némi információ is előkerült velük kapcsolatban, amelyeket eddig – legalábbis én – nem tudtam róluk. Ami eddig azért tudható volt, hogy Wakana és Keiko énekeltek az Oblivious kislemezen (őket már a FictionJunction projekt révén ismerhettük), de fény derült arra is, hogy tavasszal tartottak egy meghallgatást, ahonnan kb. 30.000 jelentkező közül két lány, Maya and Hikaru került be a csapatba, így a Kalafina négy tagra egészült ki/bővült. Illetve végre felfedték a kilétüket is, a borítón ezúttal már ők vannak teljes valójukban. (És mennyire jó lett ez a borító! Arról a kék/fehér öszeállítású ruháról nem is beszélve 🙂 )
Amit tudni még, hogy hamarosan megjelenik még egy Kalafina kislemez, de az, hogy mennyire lesz hosszúéletű a csapat, nem igazán lehet egyelőre biztosra venni. De sejthető, hogy nem egy többéves projekt született a személyükbe, mert nem ez jellemző.

Ezt a kislemezt is tudom akárkinek ajánlani, KY fanoknak és olyanoknak is, akik még sose hallották a zenéit. A sprinter nálam most a kedvenc Kalafina szám, és ezért az “Aria”-t kicsit gyengének is találtam mellette. Az “Oblivious” instrumentáljának örültem, de jobban tetszett volna, ha nem ez, hanem egy új dal kerül fel helyette, mert sajnos nem az jellemző, hogy sok KY szám jelenne meg.

sprinter PV

(“HQ” verzió)

2 hozzászólás “Kalafina – sprinter / Aria”

  1. foodlfg Says:

    Szerintem inkább maradjanak az ilyen zenéknél, nem kell remixelgetni. 😛
    A borító tényleg nagyon jó. Ritkán lehet ilyen érdekeseket látni.
    Tetszetős kislemez. ^^

    (a kék/fehér ruhás lánynak aranyos ufó arca van, legalábbis így messziről xD)

  2. Domino Says:

    a furán csontos arcszerkezete miatt amúgy igen.

    a képen még nem is annyira látszik, de a klipben igen 😀


Hozzászólás